Elhunyt Orosz Ferenc, Pécel város díszpolgára, nyugalmazott református lelkipásztor.
Közérdekű hírek |
Életének 88. évében Orosz Ferenc református lelkipásztorunk visszaadta lelkét a Teremtőjének. Évtizedekig szolgált Pécelen, lelkipásztori szolgálata mellett nagy támogatója és résztvevője volt a helyi közéletnek, kultúrának is. Pécelen minden kiállításon, kulturális rendezvényen ott volt, érdeklődő jelenlétével rangot adott az eseményeknek, és bátorítást az alkotónak. A Péceli Református Gyülekezet részére gyülekezeti ház, a Bárka épült a segítségével. Az ajtaja mindig nyitva állt, a rászorulók előtt. Segítette a hajléktalanokat, az alkoholistákat, és mindenkit, aki elfogadta a kinyújtott kezét. Az utóbbi években már minden egyre nehezebb volt Feri bácsinak, de míg ereje bírta hetente járt az Egymást Segítő Egyesület péceli házában a hívőkhöz, és nem hívőkhöz beszélgetni, Isten üzenetét átadni. Nagyon hiányzik a nyugalma, a békessége, a mosolya, a bölcsessége és az a megtapasztalás, ahogy szerette az Urat.
Feri bácsi kedves reformárus éneke volt a 460. vers, ebből idézek:
„Amint vagyok, hogy a Te szent Szerelmed tudjam, mit jelent, Már itt, s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom.”
Orosz Ferenc nyugalmazott református lelkipásztor temetése 2011. szeptember 17. 11 óra 30 perckor, a Péceli református temetőben a református egyház szertartása szerint történik.
Nyugalmazott lelkipásztorunk akarata, hogy a búcsúzók, ne vegyenek koszorút, az arra szánt pénzt utalják a Tiszta Forrás Alapítvány Hajléktalan misszió javára. Számlaszám: 11719001-20243067
Gulyás Jánosné Mikes Zsuzsa
Módosítás: (2011. szeptember 17. szombat, 06:55)