Üdvözöljük Pécel Város honlapján!

Tisztelt Ünneplő Közönség, Kedves Barátaim!

Forradalom miatt gyűltünk össze, múltunk dicsőséges forradalma miatt. 1848 március 15-én fiatal értelmiségiek maroknyi  kis csoportja megelégelve a zsarnoki elnyomó hatalmat fellázadt, és reformokat követelt. Eszméik tisztaságával tömeget állítottak maguk mellé. Ez a tömeg képviselte azt az erőt, amely a mindenki által ismert változásokat végrehajtotta. Megmutatták mire képes a magyar ha összefog, ha mindenki ugyanazt akarja. E kis nép a történelem folyamán sokszor bebizonyította, hogy milyen hatalmat képvisel, és szembemenve a sokszor megjósolt beolvadásnak:   volt  -van -  és lesz amíg csak lélegezni tud. Petőfi, Jókai, Vasvári, Táncsics, e neveket mindenki ismeri óvodástól a nyugdíjasig, és ez így van rendjén. E példaképek adják ma is az erőt a változtatáshoz. Ők mutatták meg, hogy lehet másképpen is, lehet áldozattal, nem törődve a biztonsággal, csak a kiszemelt célt szem előtt tartva menni, menni, nem megállni. Ez a forradalom bebizonyította a magyar nemzet nagyságát, méltóságát, erejét és jogát a fennmaradásra, s egyben az emberi összefogás szimbólumává vált. Az akkor felébresztett nemzeti öntudat hovatartozásunk, magyarságunk máig éltető ereje. Petőfi forradalma emlékét őrizzük szívünkben, s erre a hevületre van szükség a mostani nehéz időszak átvészeléséhez. Az 1848 március 15-i események történetét bemutatják a mai nap előadói. Azonban azt, hogy a szabadságharc eszmeiségét miként tudjuk átvinni napjaink gyakorlatába, érdemes megemlíteni.

Kérdem Önöket, Petőfi Sándor egymagában elegendő lett volna a 48-as változások létrejöttéhez? Nem hölgyeim és Uraim, semmi nem történt volna, ha nem állnak mellé azok az emberek akik hittek benne, hozzá hasonlóan akarták a reformokat, vágyták a szabadságot. Akkor is és ma is a nagy dolgok megvalósításához szükséges a tömeg ereje, együttgondolkodása.

Jelen esetben a tömeg mi vagyunk. Mi mindannyian akik ebben a jobb sorsra érdemes kisvárosban élünk. A nemzetgazdaság lendítőkereke láthatóan jó irányba indult. Azonban ez a kerék hatalmas, hosszú időbe telik amíg lendületbe jön. Nekünk-Önöknek nincs annyi időnk, hogy kivárjuk a felgyorsulását. Mozdítsuk meg saját kis kerekünket  a magunk erejéből, s talán ezzel hozzájárulunk a nagy szerkezet gyorsulásához is. Az utóbbi húsz évet figyelembe véve soha nem volt ennyire szükségünk az összefogásra, az együttgondolkodásra, az egymásnak nyújtott segítségre, mint most. Az általános elszegényedés, az egzisztenciális bizonytalanság mind-mind olyan probléma, melyeknek erkölcsöt romboló hatásait csakis közös akarattal, összefogással tudjuk enyhíteni. Az egyre érezhetőbb nyomornak két rossz lehetséges következményét ismerjük.

Az első a vad, semmivel nem törődő lázadás, ez a forradalom. Nekünk azonban nem kell vér, nem kell viszály, szeretjük a békét. Gyermekeink jelenét és jövőjét is biztonságosnak tervezzük. Miért rombolnánk amikor építeni is lehet.A másik út a teljes apátia, mely öntudatunk és önértékelésünk halálát jelenti. Amikor azért nem szólunk, azért nem teszünk mert hiába, úgysem fog megváltozni semmi sem. Kicsinyhitűségünkben nem gondolunk azokra az elődeinkre akik a legtöbbet áldozták amit ember áldozhat. Akik az életüket adták mert jobbat akartak maguknak és másoknak. Ma nem kell életet áldozni, csak hinni kell és bízni magunkban és egymásban. Tudnunk kell hogy azért küzdünk mert megérdemeljük a jobbat. Higgyék el ha sokan így gondoljuk így is lesz.

Végezetül kérem Önöket, közös erővel előzzük meg e lehetséges rossz következményeket, egymásra figyelve, egymást támogatva győzzük le a napi problémákat, s legyünk úrrá saját kishitűségünk felett. Hiszem ha ezen gondolatokat közösen megszívleljük, és a gyakorlatban alkalmazzuk, elindulhatunk egy olyan irányba amely mindannyiunknak egy  szebb és élhetőbb jövőt ígér. 

Szöllősi Ferenc