Megalakult Pécel új képviselő-testülete
Az alakuló ülés egyik ünnepi pillanata: a Petőfi Sándor Férfikórus és az Ossó János Fúvószenekar előadása
Ünnepélyes külsőségek között megtartotta alakuló ülését Pécel október 12-én megválasztott képviselő-testülete. A nemzeti ünnepünk elő estélyén megrendezett eseményen a Szemere Iskola aulájának színpadán foglaltak helyet a képviselők, illetve a polgármester, továbbá a hivatal jegyzője és aljegyzője.
Heltai Miklós, a Helyi Választási Bizottság elnöke előolvassa az eskü szövegét. A képviselők ez alapján leteszik esküjüket.
Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő köszöntő szavait mondja
Ott volt a következő öt évre polgármesternek és képviselőnek egyaránt megválasztott Szöllősi Ferenc Attila, az egyéni választókerületben képviselővé választottak közül pedig Zsadányi Zsolt, Tóthné Szentandrássy Csilla, Karsai András, Kővári Imre, Podmaniczki József, Fazekas Barna, illetve a kompenzációs listáról testületbe jutott Berecz Gábor és Paszterovics János. A listáról szintén a képviselő-testületbe jutott dr. Kuszák Róbert és az egyéni választókerületben mandátumot szerzett Sarlós Imre távol maradt az alakuló ülésről.
Eljött a jeles eseményre dr. Szűcs Lajos, a város országgyűlési képviselője.
Muzsikájával emelte a rendezvény fényét az Ossó János Fúvószenekar, illetve a Petőfi Sándor Férfikórus.
Bevezetőjében Szöllősi Ferenc polgármester ismételten köszönetet mondott a választóknak, hogy az Összefogás – 2119 Egyesület jelöltjeinek ilyen nagy arányban szavaztak bizalmat. Jelezte, az általa vezetett képviselő-testület élni fog a bizalommal, a jövőben is mindig az összefogásra, az együttműködésre és a békesség megtartására helyezi a súlyt. Mindent elkövetnek azért, hogy a térség országgyűlési képviselőjével, Szűcs Lajossal közösen a lehető legtöbb lehetőséget aknázzák ki a pályázatokból és már forrásokból a város fejlesztésére.
A képviselő-testület tagjainak eskütétele után dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő kért szót. Rámutatott, örül és gratulál a pécelieknek, hogy ilyen megnyugtató magabiztossággal választotta ki azokat a képviselőket, akikre a jövőben rábízzák a város irányítását. Utal a bizalomra, amelyet nem könnyű megszerezni, de annál könnyebb elveszteni. Jelezte, számára is rendkívül fontos a város fejlődése, s ahogy az eddigiekben, úgy a jövőben is mindent elkövet, hogy a városvezetéssel közösen előre vigyék a város ügyeit.
Az alakuló ülés megválasztotta a két alpolgármestert. Főállású alpolgármester a jövőben is Fazekas Barna lesz, míg a társadalmi megbízatású alpolgármester tisztét Podmaniczki József tölti be. A képviselő-testület megállapította a polgármester és az alpolgármesterek jogszabály által meghatározott illetményét és költségtérítését.
Kórusmuzsika
Last Updated (Friday, 24 October 2014 20:19)