Három szerzetes testvér lelkigyakorlata Tahiban
A beszállás sem volt könnyű mindenkinek
Maróti Margit, Egri Mária, Fegyveres Emőke, György Jolán, Szöllősi Ferenc és Setyerov Vlagyimirné indulás előtt az Idősek Otthona bejáratánál
A Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának három idős szerzetes testvére –György Jolán, Egri Mária és Maróti Margit lelki gyakorlatra Tahiba utaztak ma a lelkigyakorlatos házba. Az utazást Szöllősi Ferenc polgármester közreműködésével oldották meg.
– Az idős testvérek régi lakói otthonunknak, fizikai állapotuk miatt nem nagyon tudnak elmenni a lelki gyakorlatos házba. Számukra ez fontos, mert ők minden évben nyolc, illetve tíznapos lelki gyakorlaton szoktak részt venni – mondja
Fegyveres Emőke, a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának mentálhigiénés csoportvezetője
– Hogy jellemezhető a lelki gyakorlat?
– Olyan gyakorlatok rendszerét és alkalmazását jelenti, mely a lelki életben való előrehaladást, az Istennel való kapcsolat elmélyülését segíti. Az eredeti Szent Ignác féle lelkigyakorlat 30 napig tart. Az első hét: visszapillantás a saját eddigi életre, a 2-4 hét tartalma pedig: szemlélődő elmélkedések Jézus életéről, követéséről, haláláról és feltámadásáról. A jezsuita rend tagjai ezt a gyakorlatot ma is követik: életük során legalább kétszer végeznek 30 napos, évente pedig 8 napos lelkigyakorlatot. Emellett mások számára is vezetnek lelkigyakorlatokat, főként az általuk sok helyütt alapított úgynevezett lelkigyakorlatos házakban rövidebb időtartammal. Így zajlik ez Tahiban is. Tahiba bárki mehet lelki gyakorlatra, ha befizet egy csekély összeget.
– Miért szólítja őket testvérnek?
– Ők a Jézus Szíve népleányai, azaz idős szerzetes testvérek. A Jézus Szíve Társasága az péceli Idősek Otthona fenntartója, a testvérek pedig e társaság tagjai.
– Számít, hogy a polgármester viszi el őket?
– Nagyon sokat számít. Intézetünk nagyra értékeli Szöllősi Ferenc polgármester gesztusát, akivel nagyon szoros kapcsolata van lakóinknak és idős szerzetes testvéreinknek. A tényekhez tartozik továbbá, hogy intézetnek sajnos nincs kisbusza, amellyel társasutazásokat lehetne lebonyolítani. Annak külön örülök, hogy polgármesterünk is megismeri a Tahiban lévő lelkigyakorlatos házat, s megtapasztalhatja: a valóságban hogy néz ki a lelki gyakorlat, milyen az eskütétel. Egy probációs testvérünk éppen most teszi le első esküjét, ami életében kiemelkedően fontos esemény. S ez nagy ünnep mindannyiunk számára.
– Ha nem lett volna ez az utazási lehetőség, rossz lett volna?
– Akkor sajnos az idős szerzeteseink közül csak egyiküket tudtunk volna elvinni, a többinek meg fájt volna a szíve.
Útra készen
Egy másik pillanat a csoportról beszállás előtt
Last Updated (Friday, 15 August 2014 18:24)