Átadták Pest megye legmodernebb mintakonyháját a Petőfi Iskolában
Takács Zsolt ügyvezető igazgató és Szöllősi Ferenc polgármester ünnepélyesen átvágja az avatószalogot
A Petőfi Iskolában adta át új, korszerű főzőkonyháját február 21-én a TS Gastro köz-, és gyermekétkeztetéssel foglalkozó vállalat. Az országosan szolgáltató TS Gastronál összesen tízezer/nap ételadagot főznek, ezt a mennyiséget növeli mostantól a péceli főzőkonyha, amely a helyi közintézményeknek biztosítja az egészséges ételetek.
Az idei évtől változó közétkeztetési törvénynek megfelelően működtetjük az új főzőkonyhájukat is, vagyis biztosítjuk, hogy az iskolákban, óvodákban, kórházakban, vagy bármely más közintézményben egészségesebben, az évszaknak megfelelően lehessen étkezni – hangsúlyozta Takács Zsolt, a TS Gastro Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a törvény megalkotói szerint mivel túl sok energiát, zsírt és sót fogyasztunk, ezek arányát csökkenteni kell a közétkeztetésben, inkább több gyümölcsnek, zöldségnek kell szerepelnie a menüsorban, mi ennek az elvárásnak is eleget teszünk, ügyelve az ér-érték arány megfelelőségére.
A főzőkonyhát Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, valamint Szöllősi Ferenc polgármester adta át.
„Az agglomerációban, így a Pécelen élők is elvárják, hogy ugyanolyan minőségű szolgáltatásokat vehessenek igénybe, mint a szomszédos főváros lakói. Az ilyen fejlesztések, mint ez a konyha, amely Pest megye legmodernebb mintakonyhája, biztosítják, hogy az itt élők a legjobb ellátásban részesüljenek” – fogalmazott dr. Szűcs Lajos az eseményen.
Szöllősi Ferenc polgármester, Zsadányi Zsolt önkormányzati képviselő, Takács Zsolt, a TS Gastro Kft ügyvezetője, Szűcs Lajos országgyűlési képviselő és Ságodi Nándor, a TS Gastro másik ügyvezetője az új konyha avatásán
Szöllösi Ferenc, Pécel polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, büszke arra, hogy a településen egy elhanyagolt főzőkonyhából Pest megye legmodernebb mintakonyhája készült el. Kiemelte, hogy az intézmények által vezetett kóstolási naplót naponta bekéri, s azonnal továbbítja a szolgáltató részére, hogy szükség esetén a visszajelzések alapján korrigálja a menüt.
A munkahelyteremtő beruházás révén jelenleg 21 munkavállaló jutott álláshoz, az év végéig további tíz fő áll majd munkába.
A TS Gastro Kft-t 2009-ben alapította Takács Zsolt és Ságodi Nándor többéves, a vendéglátásban szerzett tapasztalattal. Fő tevékenységi körük a köz-, és gyermekétkeztetés, valamint a szociális étkeztetés.
Küldetésüknek tekintik az egészséges és változatos kiszolgálást, továbbá nagy figyelmet fordítanak a partnereiktől, valamint az étkezőktől származó visszajelzésekre, melyet lehetőségeikhez mérten beillesztenek a szolgáltatási struktúrájukba. Étlapjaikat az egészséges étkeztetés jegyében dietetikus tervezi.
Last Updated (Monday, 24 February 2014 12:57)