A képviselő-testület a kormány adósságátvállalása mellett
Pécel képviselő-testülete tegnap délután rendkívüli ülés keretében hozott határozatot a kormány minap bejelentett adósságátvállalásról.
A képviselő-testület nyolc fővel volt jelen a tegnap rendkívüli ülésen. A határozatot mindenki megszavazta.
Mint arról beszámoltunk, dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes január 10-én Gyálon jelentette be, hogy a kormány a hetes számú választókerületben hat településnek rendezte adósságát. Ez Pécel esetében azt jelentette, hogy az összesen három milliárd forintos adósságnak először az 1,9 milliárd forintos részét engedte el, a minapi miniszterelnök-helyettesi bejelentés pedig a fennmaradó 1,1 milliárd forint elengedéséről szólt.
A tegnapi testületi ülésen képviselői aggodalom is elhangzott azzal kapcsolatban, hogy az adósság elengedés egyszersmind nem jelenti-e azt, hogy Pécel költségvetése megszorításokat kénytelen elszenvedni. Szöllősi Ferenc polgármester válaszában elmondta, ennek éppen az ellenkezőjéről van szó: a város költségvetés – amelynek kialakításban erőteljesen megjelenik dr. Szűcs Lajos, az érintett hetes számú választókerület – így Pécel – országgyűlési képviselőjelöltjének, a Pest Megyei Közgyűlés elnökének munkája – 61 millió forinttal több pénzből gazdálkodhat idén.
A képviselő-testület tagjai név szerinti szavazással – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – fogadták el az állami adósságátvállalással kapcsolatos határozatot.
Last Updated (Thursday, 16 January 2014 07:50)